Miért jó ugrókötelezni? - Bármilyen sporthoz hasznos lehet kiegészítésképpen vagy csak úgy, napi mozgásnak.
Gymboss timer - Ugrókötelezéshez és bodyrock edzéshez is rendkívül praktikusnak bizonyult
Pár szó a kitartásról - Saját magamért sportolok.
Tavaszillat - Imádom, mikor kisüti a szemem a nap ugrókötelezés közben.

2014. január 22., szerda

"Új" varrógép! :)

Boldog varrógép-tulajdonos lettem! :) Sikeresen vásároltam egy Singer Merritt 157 gépet. Kis utánajárás után sikerült kiderítenem, hogy 1970-ben gyártották. Vicces dolog ez. Régen nem 5 évre készültek a gépek: ez a mostani  44 éves, de tökéletesen működik és erősebb, mint bármelyik boltban kapható 40-50 ezres műanyag csoda. Nagyon örülök, mert mindössze 10 ezer Ft-ba került. Vehettem volna 100 ezer Ft-ért vadonatúj, tiszta fém gépet, de ablakon kidobott pénznek érezném. :)
Ami a napjaimat illeti, szépen bonyolódnak a dolgok. Tegnap pihentem, ma pedig teljes felsőtest napom volt a teremben. Váll, tricepsz és has, némi háttal és mellel a végén. Jólesett. Holnap újra terem, láb-fenék nappal. Nagyon szeretném összehozni legalább a heti 3 kondis napot, a lelkiismeretemnek és a közérzetemnek mindenképpen jót tenne. Ki tudja mi lesz még a héten.
Ígértem egy képet magamról, mégpedig a nyeszlettség miatt. Ma már nem láttam olyan vékonynak magam, a képen sem tűnök annak. Úgy érzem jó így a mostani testalkatom, csak még mindig izmosodni kellene. Csak még mindig nem eszek elég fehérjét.

Így néz ki egy formabontó jelenleg :)

Minden jog fenntartva © Formabontás A weboldalt készítette: Bárány István, 2012